"Nem mindenki azért hagy el valakit, mert el akar menni.., van aki azért megy el, mert már nincs értelme tovább maradni". . . .

. . . . - ez a gondolat motoszkál bennem már egy jó ideje. Nem tudtam mire véljem, milyen jelzés lehet ez, aztán rájöttem; a blogomat kellene befejeznem. Mióta itt vagyok többen is elpártoltak a Bloggertől és más portálokon írogatnak. Folyamatosan érzem, hogy valami nincs itt rendben! És lám a megérzésem most is beigazolódott: a szervezők, üzemeltetők, admin és társai, vagy nevezzük őket bárhogy is szép csendben elhúzták a csíkot!?
Na, de tisztelettel kérdem én:  Milyen dolog így szótlanul, faképnél hagyni a
kedves tagokat? . . . .

x x x x

Bár a 250. jubileumi posztot nem erről szerettem volna írni, de nem tudok szó nélkül elmenni a jelenség mellett.

A fenti idézet egyébként nagyon találó, és mint az ábra mutatja, több dologra is lehet vonatkoztatni. A gyereknap alkalmából, itt van például a felnőtt gyermek és szülő kapcsolatra. Hogy mikor jön el ez az idő az családonként, helyzetenként változó. De amikor menni akar, akkor hagyni kell, hagy menjen, el kell tudni engedni....,  persze mindez csak az ésszerűség határai között érvényes.  Az viszont megmagyarázhatatlan és örökre nyitott kérdés marad, amikor nyom nélkül tűnik el egy fiatal ember!

Tegnap, május 25-én emlékeztünk meg az 'elveszett' gyermekekről......., ez volt az Ezer Lámpás Éjszakája. Több ezer fehér világító lufit engedtünk a magasba az 56-osok terén, hogy jelképes fényük világítsa meg a fiatalok hazavezető útját. Körülöttem többen átérezték ennek a megmozdulásnak a lényegét és jó hangulatban, "Gyertek haza"- felkiálltással indítottuk útjára a világító lufikat. Szívbe markoló és torokszorító pillanat volt ez számomra, és ezt az érzést a lenyűgöző látvány oldotta fel.
Sajnos a videó nem tudja hűen visszaadni, amint másodpercek alatt elborították az eget az egyre magasabban szálló lufik, és úgy világítottak fentről, mintha mozgó kis csillagok lennének.

 

Tovább»