Creative Commons Licenc

Nevezd meg!

 Ne add el!

 Ne változtasd! 

 

Néha egy hang, egy íz, egy illat 
 fellebbenti  a múltnak fátylát, 
és bolyongok emlékeim
 útvesztőiben, ha
megérzem
 a kávé illatát. 

 Ahhoz, hogy Boldog légy nincs szükség semmi másra csak egy Őszinte, Megbízható Társra, egy Összetartó Családra, pár Igaz(i) Jóbarátra és Élj Önmagaddal Békében. Minél több Embert gyűjtögetsz magad köré és minél több Emberrel szeretnél kiegyensúlyozott életet élni, annál nagyobb kudarc vár rád, hisz mindenkinek szeretnél majd megfelelni, mindenkire odafigyelni és ez sajnos nem megy, felőrlődik benne az Ember. Egyszerűen csak SZERESS nagyon egy pár Embert, a Többieket meg NE BÁNTSD MEG. *melba*

    Amikor az ember átlépi az 5. X-et, addigra már sok mindenen túl van, rengeteget változik, jobban átlátja azokat az összefüggéseket, amelyektől megérti az életét, és azt, hogy mi, miért történt vagy történik vele. A lelkem még fiatal, de szellemem már érett, és ez bölcsebbé, nyugodtabbá tesz. Bár az igazi bölcsesség csak keveseknek adatik meg, az odavezető út jelentősége mégis felbecsülhetetlen. Őszintén azt is meg kell vallanom, ha egy nő elmúlt ötven, abban nincs sok öröm ...., ááá, csak viccelek. Ötvenen túl az a legjobb, hogy átlépsz a "nem is látszol annyinak!" kategóriából a "jól nézel ki a korodhoz képest!" táborba. Óriási nyomástól szabadulsz meg egyszerre, mert megengedheted magadnak, hogy ráncokat viselj vagy egy kis pocakot eressz. Egyetlen dolog rémiszt, így ötven felett, ez pedig az ösztönös előérzet. Ilyen korban már hálás lehetek a sorsnak, hogy egyáltalán megértem, és már éltem annyit, hogy elveszítettem olyanokat, akiket nagyon szerettem. Tudom, hogy az idő véges, hiszen kevesebb van előttem, mint mögöttem, és azt az időt amire még számíthatok szeretném úgy élni, hogy jól érezzem magam a bőrömben. *melba*

"Néha azért jusson eszedbe: az évek múlásával te is visszaadogatod a díszeidet. Ám ha közben lélekben gyarapodsz, nem érhet veszteség, mert e csinosságok vonzatai - szeretet, szeretet, szeretet - megmaradnak, felkavarhatatlanná mélyülnek, más értelmet nyernek, és kiderül, sosem a külsőnek, hanem a teljes lényednek szóltak." *V.Fable*

,,A boldog élet titka az, hogy az embernek legyenek sikerei, amelyekre büszke lehet, és legyenek céljai, amelyek hajtják."
*Jeff Lindsay*

 

 

 

“Kozmikus törvény, emlékszel? A hasonszőrüek vonzzák egymást. Te csak legyél, aki vagy, csendes, egyenes, világosfejű. A dolog önműködő: ha azt adjuk, amik vagyunk, ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.” *Richard Back*

"Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben... Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít... Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk... Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye... Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..." *Dale Carnegie*


"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpa fényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert. De az aztán Ember legyen!" *Fekete István* 

 

"Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon." *Vianney Szt.János*

"A halogatás egyszerűen ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma? Azt hiszed, holnap elevenebb leszel? Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma? Holnap csak öregebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz, holnapra tapasztaltabb leszel, és még több kifogást találsz. Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred." *Osho*

  

Ui.: Érdekes dolog ez a halogatás. Életem törvényszerűségeiből kiindulva úgy tapasztaltam,  hogy  a  legtöbb helyzetben a  legelső megérzésem volt a helyes. Az 'alszom rá még 1-et' döntéseimet, - ha előzőleg más volt, mint az első pillanatban - utólag mindig megbántam. *melba*

                            

 "A fiatalság mércéje nem (csak) az életkor,  hanem a szellem és a lélek állapota:  az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha  kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember - akár 16 éves, akár 66 - csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság,  az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet." 

       "A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi."

"Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt."

*Albert Schweitzer*

                                 

"Nem a külső dolgok tesznek minket boldoggá, hanem a dolgokhoz való hozzáállásunk. Ha nincs bennünk nyitottság, akkor a legvonzóbb társ szépsége is megfakul, és a legörömtelibb dolgok is unalmassá válnak." *Ole Nydahl*


          

A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

* Fésűs Éva*


Ahol még jelen vagyok

http://poet.hu/tag/Melba

 



Pedig vártam, nagyon vártam, hogy újra enyém legyen az életem! De kiről fogok ezután gondoskodni, kiért aggódom majd, kire főzök, és kivel veszekszem?
Ahol megtalálhattok
Megosztás
Látogatók

2012.07.10-

free counters

2013 február 21. 18:39

"Semmit se tarts többre, mint a mai napot!"

 

Szó mi szó, elég tömören és velősen fogalmazott a német író, de ha jól belegondolok Goethének teljesen igaza van. Ma kell(ene) derűsnek, sikeresnek, boldognak, esetleg tán még egészségesebbnek lenni. A sor persze tetszés szerint folytatható, kinek-kinek ízlése szerint. A mai nap már csak azért is értékes lehet, mert megélted. Ha kellemesen, akkor mindenképp jól telt el. Ha a napod beárnyékolta egy kis felhő, akkor legalább nem kellett napszemüveg és ma is láttál, tanultál valamit az élet borúsabb oldaláról. Nézőpont kérdése az egész, és igen is szerencsés az, aki minden átélt rosszban meg tudja találni azt a pici jót is! Mindegy, hogy otthon, vagy a munkahelyeden, de sikeresen megoldottál egy feladatot, vagy éppen valami finomat ebédeltél, esetleg jót beszélgettél a szomszéddal, vagy újra találkoztál egy régi baráttal...., szóval örültél a nap apró, emberi történéseinek.

 

égebben még átsiklottam olyan dolgokon amiket természetesnek vettem, hogy vannak. Idén viszont tudatosabban figyelek a részletekre, és már képes vagyok venni a jeleket. Sokszor elé megyek a boldogságnak, és ha sikerül tetten érnem minden nap juthatok valami örömmorzsához. Nem várni kell, hanem meg kell élni a mindennapokat, és mikor máskor, ha nem MA! Mindig MA van a legjobb alkalom!
Mondják alkalom szüli a tolvajt is! Tehát nincs más hátra neked sem, mint elkapni azt a pillanatot, amikor a boldogság megérint és gyorsan a tarisznyádba tenni. Ha nem teszed úgy elszalad melletted az élet, hogy csak na! 

Lényeg a lényeg: a tegnap már elmúlt, a holnap még csak ezután jön, de közöttük van, ami igazán a lényeg. És ha már Goethét idéztem elfér mellé angol kollégájának, Tolkien idevágó gondolata is: "Lehet, hogy MA van az a holnap, amit tegnap annyira vártál!"

Annyi mindenképp bizonyos, hogy a holnap más lesz, mint a tegnap volt. Ez törvényszerű, hisz minden változik; az idő kerekét nem állíthatod meg. De attól még jó lehet a holnapod, különösen, ha MA teszel érte. És ha sikerül, lehet mosolyogni! Tényleg mosolyogtál már MA?



2013 február 8. 16:35

A kevesebb néha több

 

Szépíthetsz, a valóságot a maszk ellenére sem tudod eltakarni, ezért azt mondom, kár ezzel időt töltened. Ez csak a felszín. De vajon belül is át tudod magad festeni?
Mélyebb lényedet csak azok láthatják, akiknek engeded. És hiába próbálkozol! Lelkedet átmázolni nem tudod! Igaz jobban el tudod takarni, mint a külsőd, de mond érdemes? Mit érsz el vele? Lehet, hogy mázlista leszel az ő szemükben, és egy darabig jobbnak látod magad irigyeid szemében, de utána gyötörni fog a gondolat, hogy még sem tudsz olyanná válni, mint amilyennek látatni szeretnéd magad.

Olyan vagy, mint egy bohóc. Este Te is lemosod magadról a festéket. Akiket szeretsz és melletted vannak mindig ilyennek látnak, festetlenül és kendőzetlenül. Ők így szeretnek! De reggel újra felkened magadra a látszatot, próbálsz belül is ilyenné válni, és egész nap cipeled ezt a képet. A nap végén pedig alig várod, hogy lemoshasd magadról mindazt, ami nem TE vagy! Könnyebb leszel, és nem csak a make-up súlyától szabadulsz meg, hanem a magadra aggatott látszatnevektől is. Most, hogy újra tiszta vagy...., mond, nem lenne jobb mindig ilyennek lenni? Az érzések elborítanak; szemedre fátyol terül, és torkod szorításából már nem tudsz szabadulni. Könnyeid elindultak lefelé, mázsás súlyúak, és nincs ki megállítaná. Hiába nyelsz befelé csak a levegő, ami után kapkodsz; utat találnak és előtörnek, mert ők is a szabadságra vágynak. Már csak egy ajtó van, és ha kinyílik a sós cseppek önkéntelenül csorognak végig arcodon.
Soha ne szégyeld, - bármit is mondjanak erről. Ez NEM GYENGESÉG, hanem az érzelem túlcsordulása. Az elviselhetetlen lelki fájdalom indul utolsó útjára.

2013 február 2. 17:53

Vadonatúj szabadság

 

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak."

Valahogy így érzem én is. Túl sok minden kavarog bennem, de nehéz 'kiöntenem'.

Egy ideje már csak álmodozom, elképzelem magam helyzetekben és reménykedem, hogy valamikor megvalósulhat. Tiszta és színes a kép, szinte valóságos, és annyira akarom, hogy megszűnik körülöttem a tér....
Jó így!.... Szárnytalanul lebegni a képzeletben, a semmi és a valami határán.

Aztán a távolból feldereng egy ismerős arc, egyre erősebbek a hangok és egy pillanat alatt visszazuhanok a jelenbe, és szertefoszlik minden.

A valóság ridegsége már nem élteti bennem a megvalósulást. Az első hibát itt követem el, hamar feladom, mert nincs bennem elég kitartás. Pedig jól tudom, hogy a legszebb álmokra vigyázni kell, dédelgetni, játszadozni kell vele, mint ahogy a kisgyermek teszi a léggömbbel.
Pontosan ugyan úgy!

Az álmodozás szabadság, ahol éned határtalanul repülhet. Semmi kényszer! Semmi megfelelni akarás, nincsenek elvárások, számonkérések, korlátok.
De jó is lenne így élni egészen addig amíg csak akarom!

arrow2.jpg arrow1.jpg

2012 december 8. 19:26

Ünnepi széljegyzet

 

zt hittem rohanó világunkban soha nem lesz elég időm, főképp így karácsony táján. Most van, mert akarom, hogy legyen, és hogy körülöttem tágasabb lett a tér, a lelkem is felszabadultabb lett. A csendben van időm gondolkodni és írni, elmélkedni múlton és jelenen. Régen is, de mostanában, az ünnepre készülődés időszakában a legmélyebb érzések törnek fel. Gyerekkoromban nem az ajándékok megvásárlása volt az elsődleges. A felnőttek és mi, gyerekek egyaránt az együttlétnek örültünk. A felöltöztetett fenyőfa elvarázsolt mindenkit, és az alatta megbújó kis csomagokat alig vettük észre, mert nem az volt a lényeg. A sütemények édes-fűszeres illata:  narancs, fahéj és vanília felhő lengte be a házat, és a mámoros érzés  mindenkit átjárt.

Fájó látnom, hogy az emberek nem tudnak méltóképp és szerényen ünnepelni. Az utcák, a kirakatok olyan fényárban úsznak, hogy a szemem résnyire szűkül, mert már képtelen befogadni, azt amit lát. Az üzletek zsúfolásig telve áruval, az ajándéktárgyak pedig roskadoznak a polcokon, és mind arra várnak, hogy megvegyétek és valakinek örömet szerezzetek vele. Mindegy, hogy az illető nem vágyik rá, esetleg van már neki hasonló, a lényeg, hogy ti adjatok, és lehetőleg többet, mint amit a másik adna. Nekik a karácsony nem egy bensőséges, meghitt ünnep, hanem egy vetélkedő. Túlszárnyalni a másikat; hogy ő szebbet és többet adjon. Uram bocsá', hogy felteszek ilyen kérdést, de kinek jó ez?...., annak aki adja, vagy aki kapja?

Lehet, hogy én sem lennék kivétel ez alól, ha megtehetném, de ajándékozási határaim igencsak beszűkültek. A nehézségek ellenére is adok a szegényeknek, és ha már nem tudok mit adni, akkor egy kedves, jó szót, mert nekik is jár.
Elképesztő, hogy mennyi családon kívül élő, segítségre szoruló és hajléktalan ember él körülöttünk. A főváros olyan pontján utazom át naponta a munkahelyemre, ahol elszörnyedve látom, hogy hosszú, kígyózó sorban állnak a rászorulók meleg ételért.

Az ünnep közeledtével az időjárás is egyre keményebb lesz, gondoljatok erre is. Hiszem, hogy a jó szó is képes egy ideig melengetni a didergő lelket.

 

2012 szeptember 2. 21:17

Minden kezdet nehéz, de a megszokás mozgásban tart

 

Holnap egy újabb tanév indul, és ilyenkor sok minden kavarog a diákok és az anyák agyában. Az apák ezt nem veszik olyan 'drámaian', mint mi. Nekem a kérdések tömegében felvetődött többek között az is, hogy milyen útravalót csomagoljak? Először a klasszikus pogácsára gondoltam (na nem a hamuban sültre), aztán nemrég itt bukkantam a gyűrűs zsemle receptjére, és úgy döntöttem, hogy ez kerül a fiatalok táskájába. Új iskola, ismeretlen társak és tanárok, szokatlan környezet. Miben tud egy szülő távolról segíteni? Én az otthon ízével próbálom áthidalni a szorongást, oldani a feszültséget, és kamasz fiam határtalan étvágyát. . . .

az enyém ilyen lett !

Nagyon finom reggeli sütemény, csak egy baj van vele, hogy kevés, ezért legközelebb dupla adagot készítek.


 

 

2012 augusztus 25. 17:47

Tágra nyílt szemek

. . . . nyisd ki  szemed és lásd meg, minek más is örülne.  Előljáróban annyit, hogy az alábbi történet, amit megosztok veletek hiteles, szereplői valós személyek, a könyv most is létezik, és a borítón futó lány írta e sorokat.

 

Valamikor így kezdődött:

Egyszer volt hol nem volt egy fiatal lány, akiben tornatanára fantáziát látott, hogy idővel versenysportoló válhat belőle. Elhívta a Központi Sportiskolába, nézzen körül melyik sportág tetszene neki. A gyermek több edzést végignézett, és a legjobban a szabadtéri futópályán érezte magát . . . . Aztán elkezdődtek a mindennapos délutáni edzések a suli után, melyek már közel sem voltak annyira látványosak, mint amikor a pálya széléről nézte. Mégis tovább gyűrte magát a fáradságos tréningeken, mert edzője bíztatta, hogy eredményei alapján esélye van a közelgő versenyen dobogós helyezést elérnie. Az első megmérettetésen átélte a várakozás izgalmát, amit a felszökő adrenalin váltott ki és beleborzongott.

Tovább»

2012 április 20. 16:55

A hit ereje I.

 

gy amerikai egyetem (!) felmérése szerint a magyar emberek 23%-a ateista, 39% istenhívő. Arról nem szól a fáma, hogy az ország melyik részén és hány ember véleménye alapján készült ez a statisztika, és arról sem tesz egy árva említést, hogy a fennmaradó 38% milyen csoporthoz tartozik. Jóhiszeműen csak feltételezem, hogy ők a kettő között lehetnek, vagyis hisznek is, meg nem is, vagy tartózkodnak a kérdés megválaszolásától. Ha a megkérdezettek között lettem volna, valószínűleg e csoportot képviselném.

Mondhatnám, hogy szerencsés vagyok, jó pár évtized van mögöttem, és visszatekintve elmondhatom, hogy sokat változtam, és nem mindig a 'jó' irányba. De kinek a szava dönti el, hogy az az út, amin haladok rossz. Ha van lelkiismereted, akkor az teljes bizonyossággal vezet a jó úton. Persze az is igaz, hogy körülmények mindig meghatározzák döntésünket.

Ugyanaz az ember vagy végig, de fejlődésed során gondolataid változnak és miközben értékrended kialakul, folyamatosan változol. Idővel tapasztaltabb leszel, és le tudod vonni a tanulságokat.....

Visszatérve a hitre; számos idős emberrel beszélgettem munkám során e témáról, és azt állapítottam meg, hogy az ember öregedése során, minél közelebb kerül a halálhoz istenhívőbbé válik (kevés kivétellel). A mostani 70-80 évesek akármilyen réteghez is tartoztak, múltjuk sokkal göröngyösebb volt - biztos, hogy nem egyformán-, de borzasztóan sokat kínlódtak. Végig élték/szenvedték a világháborút, az 56-os szabadságharcot, és az utána következő borzalmakat.

Korhadt fakereszt
Hitük mégis töretlen maradt. Lehet, hogy pont azért, mert a remény mentsvárát találták meg benne, kapaszkodást egy biztos pontba? Mindenképp 'könnyebb' volt így túlélni a szörnyűségeket, közben az élet megpróbáltatásai, az igazságtalanságok elviselése közelebb hozta egymáshoz az embereket.

Maguknak sem tudták megvallani, hogy a szabadságba vetett hitük, vagy az istenhit ált hozzájuk akkor közelebb. Talán egyformán mindkettő, mert azokban a nehéz időkben, ha a gyűlölet kiszorította volna szívükből a szeretet érzését, akkor csak 'halott' lelkek maradtak volna. Néha könnybe lábadt szemmel meséltek, ez a szó nagyon nem illik ide, mert a puszta-véres valóságot nyitották meg előttem. A legidősebb veterán szavai - aki 88.évét nemrég töltötte be -, még most is mélyen elgondolkodtatnak:
"hogyha a gyűlölet szétmarja a lelket, az nem csak azt ölheti meg akire irányul, hanem azt is, akiben ilyen indulatok dúlnak. A hitványokat még gonoszabbá, az igaz embereket viszont jobbá teszi.

A sok szenvedés a hit által válik elviselhetőbbé...."

/folyt.köv./

(forrás: Sylard képe, adatok: Metropol)

2011 március 28. 22:59

Nincs az a pénz!

Nekem még ezt tanították: "Amit ÉLETnek hívunk, az önmagunk kezében van." T alán még ez az egy ami nem változott! De meddig mehet még a kizsákmányolás? Meddig lehet húzni a türelem cérnáját?  Meddig lehet 'játszani' az emberek béketűrésével? Mikor lázad fel a magyar nép? És vajon mennyi hiányzik még ahhoz az EGY CSEPPHEZ? Kérdések tömkelege kavarog a fejemben és megoldást keresek.

Tovább»

2011 március 27. 21:00

Életed értelme

Az élet értelme az, hogy éljem a saját életem!

Ehhez önmagamra kell találnom, hiszen az élet csupán tükörképe annak, amilyen vagyok. Ha szerepeket játszom, klisék és minták szerint élek, tehát olyan emberként, aki egyáltalán nem én vagyok, ennek megfelelő lesz az életem is, minthogy a szerepem a program, a minta életét fogom élni... Épp ezért az én életem értelme az, hogy ÖNMAGAM legyek, hogy egyáltalán meglegyen a lehetőségem arra, hogy azt az életet éljem, amelyért megszülettem.
Az élet értelme az, hogy minden pillanatban ,,meghaljunk", és ezzel egyidejűleg újjászülessünk, ami nem mást jelent, mint hogy állandóan változom, örökké áradón, mint maga az élet.
Így kell tudatosan és figyelmesen Itt és Most lennem, önmagam úgy kifejezni, amilyen éppen most vagyok. Ezzel egyidejűleg állandóan figyelnem kell magam, és feltenni a kérdést: valóban ez vagyok én? Vagy csupán egy szerepet, egy viselkedési mintát valósítok meg, vagy netán mások kívánságai, elvárásai, elképzelései és nézetei szerint élek?
Az élet értelme az, hogy szeressünk és éljünk! Nyíltan és készen arra, hogy önmagunk legyünk.
Az életem értelme percről percre változik, hiszen éppoly áradó és tovafolyó, mint az élet és az én Igaz Valóm. Ha valóban tudatosan önmagam vagyok, azt élem, amit e pillanatban tennem kell, azaz beteljesítem a pillanatot, akkor összhangban élek önmagammal és az élettel. Akkor beteljesítem, megvalósítom az élet értelmét: a felismerést, a megszabadulást, a transzformációt, a fejlődést, a figyelmességet, a tudatosságot, a szeretetet, az életet, azt, hogy önmagam vagyok!
Az élet értelme, hogy elhivatottságom szerint éljek: én magam hívom el magam önmagamhoz.
Létfeladatom, hogy önmagam legyek.

Az élet értelme tehát az, hogy beteljesült életet éljünk, amely során önmagunkat beteljesítjük, önmagunk teljességében éljünk.

Ez azonban kötelezettséget és felelősséget is hárít rám, hogy az legyek, aki vagyok: életem bölcs istene. Isteninek lenni, önmagam lenni annyi, mint teremtő lenni: kreativitást, megújulást jelent, azaz minden pillanatban ,,új" lenni...
Tanulni annyit jelent, mint felfedezni, hogy az ember legbelül már mindent tud, és megélni, amit felfedezett.
Az élet értelme tapasztalatokat gyűjteni, mely tapasztalatokból felismerések lesznek - ez az egyetlen, amit életemből magammal vihetek.
Az a feladatom, hogy amit megtanultam, azt megéljem. Nem holt tudást kell gyűjtögetni, hanem tudatomat tágítani, egyre szélesebbé és szélesebbé, mígnem mindent átfogóvá válok.

Kurt Tepperwein

 

Mert valljuk be, bizony a legtöbben nem azt csináljuk, amire születtünk. Én sem, független attól, hogy  amit most csinálok, azt 'majdhogynem' élvezem. De ki mondja meg, hogy mire születtünk? A szüleink, a tanáraink, a barátaink, vagy a társunk?

2010 augusztus 1. 22:07

Akik '80 előtt születtek

Már régebben kaptam az alábbi üzenetet pps-ben, majd utána kerestem a neten is. Mély igazságok vannak benne, és bár biztos, hogy ezt egy férfi írta, ezek közül sok mindent én is átélhettem. Megmutattam mindkét kamasz gyerekemnek, majd kérdéseikre válaszolva hosszasan elbeszélgettem  velük az akkori időkről, és bevallom jó volt újra nosztalgiázni. Igaz nem volt annyi technikai kütyünk, mint a mai generációnak, de még így is szerintem boldogabbak voltunk!

"Úgy gondolom, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi, mindent túlélő fenegyerekek.

De tényleg!

Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.

A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi!

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, Hiszen még a Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil.

Pláne nekünk!

Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.

Étkezési szokásaink Norbi mércéjével mérve nap, mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy Mc Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tették bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tették bele) és mégis itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a farol a Gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre -Domestos korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, videójátékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel Találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett MEGKÉRDEZNI a szülőket. Sem a miénket, sem az öveket! Nem Vittek és nem hoztak a szülők autóval ... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott lehet, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: Csináld azt, amihez értesz.

Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az Ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.

Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy Kessel pereltük és nem kell, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk.

Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.


Hát, ezek voltunk mi. Letűnt hősei egy kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak."