lőször is a házban, azon belül pedig a szekrényekben, a ruhákkal kezdtem. Válogatok és szelektálok. Ami jó rám az marad, a többit zsákolom. Amikor elterveztem, hogy nekifogok már meg volt a fejemben, hogy miket fogok 'kiselejtezni'. Mikor benne voltam rájöttem, hogy nem is olyan könnyű eldönteni mi menjen. Amiben bizonytalan voltam felpróbáltam, és a tükör előtt nézegetem, hogy áll, vagyis hol feszül. Komolyan mondom röhejes, miért ragaszkodom még mindig hozzájuk? . . . . Miért? Miért? - mert még szeretem mindegyiket! Igaz, hogy a fele már szinte rám sem jön, némelyikben meg úgy nézek ki, mint egy jóllakott óvodás. A próbák közben visszalapozok gondolatban és felrémlik, hogy szinte mindegyik darabhoz köt egy kép, egy élmény, de van olyan is, ami rossz emlékeket idéz fel, mégis megtartottam őket idáig. Az idő múlásával elhalványodnak a kellemetlen emlékek, sőt olykor meg is megszépülnek....

Tépelődésemet látva a hátország besegít: "amit idén nem vettél fel azt valószínűleg jövőre sem fogod hordani" - harsogják. Milyen bölcs megállapítás fiatal koruk ellenére, és bírom bennük ezt a fedetlen őszinteséget! De nem tudnak mindent! Nem tudják, hogy nekem mit jelent egy-egy darab elengedése. Aztán döntök, hogy amit végképp 'kinőttem', attól fájó szívvel megválok és megy a zsákba. Ruhatáram a felére csökkent, a maradék is elég, majd egy újabb átcsoportosítás után végre befejezem az ábrándozást, a pakolást és becsukom a szekrények ajtaját.

Időnként meg kell válni dolgoktól, hogy szellősebb legyen körülöttünk a tér. Rájöttem, ha sok a 'kacat' egyre ingerültebb leszek, nyomaszt a rendetlenség, és pillanatok alatt elveszítem a türelmem. A káoszt meg aztán végképp nem bírom! - és, hogy ennek elejét vegyem időnként szelektálok. Ilyenkor nemcsak a ruháktól válok meg, hanem egy-egy emlékkép, és a hozzá kötődő személyeket is elengedem. Ahogy mondani szokták feldolgozom, és "elvarrom a szálakat", becsukom a nyitott kapukat, hogy helyet adjak az újaknak.
A rámolás során előkerülnek megsárgult papírok, régi gépek jótállásai, és egyéb feleslegessé vált iratoktól is végső búcsút veszek. Nem is értem, hogy lehet valaki betegesen szenvedélyes gyűjtögető, hogy tud normális életet élni a felfordulásban, a lomok között.

Végül az összegyűjtött ruhákat továbbadtam, pontosabban elajándékoztam olyan embereknek, akik rászorultak, és igazi örömet szereztem vele. És a karácsony közeledtével ez csak a kezdet.

Rendet tettem kívül-belül, lelkemben harmónia, körülöttem tágas a tér.... Most már jöhet a Tél.

 


Tovább»